"A világ leggyorsabb sportitala - Emeld magasabb szintre a teljesítményedet!"

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?
Még nincs azonosítód? Regisztrálj

Termék kategóriák

Országos Bajnokság - Pilisvörösvár

Image

 

2010. július 18.-án rendezték meg a Cross-Country Országos Bajnokságot. Most az admin tollából – tőlem olvashattok egy kis beszámolót, hiszen részt vettem a versenyen.

Az idei évben nagyon kevés alkalmam volt az edzésre, így két héttel az OB előttig nem is gondoltam rá, hogy idén elindulok Cross-Coutry versenyen. Szerencsére úgy alakult, hogy mégis lehetőséget kaptam az indulásra – köszönöm a csapatomnak, a Hotel Yacht Club KSE-nek.

Előző nap sajnos csak későn tudtunk elindulni, út közben pedig megálltunk feltölteni a szénhidrátraktárainkat – nálam ez egy olasz sajtlevesben és egy négysajtos-csirkés gnocchi-ban merült ki. A szállásunkhoz így elég későn, éjfélkor értünk oda. Sebaj, csak másnap délben van a rajt – pihenhetünk – gondoltam én. Sajnos ezt az az állat nem így gondolta, aki egész éjjel sivítozott az ablakunk alatt, lehetetlenné téve ezáltal az alvást. Szerencsére 3-4 óra felé megérkezett a beígért eső és vihar, ami nem csak a meleget, hanem az idegesítő állatot is elűzte. Így azért összejött 3-4 óra alvás reggelig.

 Sajnos pályát nem tudtunk járni, csak gyalogosan, több mint egy óra volt így, nem éppen ideális rápihenés a versenyre. Közben azért iszogattam az EnergySource-t, sőt még két zselét is elnyomtam, hogy pótoljam a szénhidrátot. Nem igazán tetszett a pálya, számomra sokkal ideálisabb a sok lejtő-sok emelkedő kombináció, ez a pálya azonban egy nagy emelkedőből, és egy hosszú technikás lejtőből állt, a pálya végén egy jó hosszú rázatóval. Nagyon nagy szerencse, ügyesség és odafigyelés kellett ahhoz, hogy a lefeléken minél kevesebb időt veszítsen az ember, a rázatókon pedig szintén nehéz volt a tempós haladás. Mindegy, ezt dobta a gép, még így is jobban tetszett, mint a nagy mumus pilisszántói pálya, aminek azért örültem.

 Image

Gyors reggelizés következett még a nagy gyaloglás után, sajna erre (sem) jutott elég idő. Itt már tényleg úgy láttam, hogy minden összeesküdött ellenem, és hogy ez nem az én versenyem lesz. Megpróbáltam az ajánlás szerint fogyasztani a High5 cuccait, előtte egy órával megettem egy EnergyBar-t, egy Xtreme-el leöblítve, ezután pedig sima EnergySource-ot kortyolgattam a melegítésnél, egészen a rajtig. Szerencsére a melegítés egész jól sikerült, egy fixis haverral róttuk a köröket az aszfalton. A beszólítás megint csak nem nekem kedvezett, az utolsó sorokba kerültem. Innen nehéz rajtom lesz – gondoltam, de az is bennem volt, hogy 4 körünk lesz, amire körülbelül 1.5 órát számoltam, tehát amúgy sem kell ellőni magam az elején. Aki nagyon bekezd, lemarad.

 Ebben a szellemben rajtoltam el, de azért próbáltam kicsit előrébb kerülni, hogy a terepre befordulva, ne legyen túl nagy a hátrányom. Sajnos a terepre fordítónál igencsak feltorlódott a tömeg, nagy volt a lökdösődés. Ezt sosem értettem, nem az első 2 percben dől el a verseny, de hát legyen – szerencsére nem akadt belém senki és én sem akadtam senkibe. Ezután egy sík szakasz jött, ahol szintén ment a helyezkedés. Láttam, hogy az eleje sincs messze, így nem erőltettem nagyon a síkot – nemsokára kiderült, hogy ez nagy hiba volt. Egy balos szűk emelkedőnél egy sporttárs megint úgy gondolta, hogy 3 emberen átgázolva szerez 2 másodperc előnyt, itt hangot is adtam nemtetszésemnek. 2 perc múlva szerencsére már lemaradt, mint a borravaló, így nem kellett félnem, hogy átmegy rajtam a verseny hátralévő részében  :)

 Image

Innen semmi különös nem történt, megpróbáltam nyugodtan, lassan menni, tartalékoltam a verseny végére. A második körben még láttam Tóth Andrist, de a mostani verseny csak az erőfelmérésről szólt, így nem lószoltam utána – ki tudja mennyire bírom a negyedik kört.

 A második kör végén mondták be, hogy ötödiknek jövök – ennek nagyon örültem, addig az első tízbe saccoltam magam, így ez pozitív meglepetés volt, főleg annak a fényében, hogy tudtam – bárki jön utánam, még könnyedén tudok tempót váltani, így az ötödik hely biztosnak tűnt.

 Pár master 1-2-3-as versenytársat még utolértem, ők 1-2-3 perccel előttünk rajtoltak. Szerencsére nem estem az egyre porosabbá váló lejtőkön, az emelkedőkön pedig csak arra kellett figyelnem, hogy tartsam a kitűzött tempót.

 A leggyorsabb és a leglassabb köröm között 2 perc volt – az első kör az aszfalton ment fel, így a reális különbség körülbelül 1.5 perc. Ezen még javítanom kell, az első körben lassabban, a többiben gyorsabban menni.

 Nagyon elégedett voltam a teljesítményemmel, az első helyezettől csak 4 perc 50 másodpercet kaptam. A következő versenyem Zalaegerszegen lesz, ahol meglátjuk, mit ér még 4 hét edzés az eddigi 2 hét mellé.

 

A fotókért köszönet Káldy Tominak!


Kedvencekhez (0) | Idézés a honlapján | Találatok: 315

Hozzászólások (2)
1. 22-07-2010 11:12
 
azért szép volt Matyi... :grin
Vendégek
 
Krisztián
2. 22-07-2010 14:54
 
Szééép volt Maty!! ;) Csak így tovább! Mi lenne ha még edzenél is :D
Vendégek
 
papesz

Hozzászólás
  • A hozzászólása a cikk témájához kapcsolódjon.
  • A személyeskedő hangú, durva mondatokat tartalmazó hozzászólásokat töröljük.
  • Ne hivatkozzon a saját webhelyére. Az ilyen hozzászólásokat ugyancsak eltávolítjuk.
  • Nyomja csak meg a böngészője *Frissítés* gombját, ha új biztonsági kódra van szüksége, mielőtt a 'Küldés' gombra kattint.
  • Ne feledje, hogy a fenti műveletre csak abban az esetben van szükség, ha rosszul írta be a biztonsági kódot.
Név
BBCode:Web AddressEmail AddressBold TextItalic TextUnderlined TextQuoteCodeOpen ListList ItemClose List
Hozzászólás



 
< Előző   Következő >